Egy közel 400 munkatársat foglalkoztató cégcsoport személyzeti igazgatójaként volt szerencsém megismerni Bardóczy Zsuzsát, mint trénert.
Nem ez volt az első vezetői készségfejlesztő tréning, amin részt vettem, és kimondottan izgalmas utazás volt, ahogy kicsalogatott a gondolati komfortzónámból, a kipróbált, kényelmes és jól felépített gondolkodási struktúráimból.
A tréning során a feltett kérdéseimet, problémáimat kerülő utakon, önmagam megértésén keresztül válaszoltam meg önmagam, Zsuzsa támogatásával.
Hihetetlen figyelemmel, megértéssel, tapintattal és mégis határozottan irányította a történéseket. Köszönöm, hogy volt türelme boncolgatni a szálakat és addig meg nem nyugodni, amíg eljutunk a feloldozásig. Köszönöm, hogy fölhívta a figyelmünket arra, hogy innentől még van dolgunk, akarnunk kell, hogy másképp legyen.
Jelenleg a cégcsoportunkat érintő szervezeti és vezetői hatékonyság fejlesztésében kértem meg Zsuzsát az aktív közreműködésre.
Az előkészítő munka során tétován és bizonytalanul próbáltam megfogalmazni, hogy érzésem szerint a szervezeten belül „Mi a baj? Min kellene változtatni?”. Zsuzsával több órán keresztül beszélgettünk, a kezdeti kétségeim szertefoszlottak, a konzultáció számomra a személyes fejlődésem szempontjából tanulságos és inspiratív volt, mert egyszerre biztosította a szakmai elmélyülés, a lecsendesülő belső figyelés és a termékeny reflektálás lehetőségét.
Zsuzsa letisztult, finom eszközökkel, meleg emberséggel, őszinte érdeklődéssel teremtett mindehhez nyitott, elfogadó, támogató légkört.
Simon Anita / Személyzeti igazgató
Somló-Csoport



